GYIK

MEGRENDELÉS FOLYAMATA

Mit érdemes tudni arról, amikor együtt dolgozunk egy-egy felújítandó bútoron vagy egyedi tervezésen.

- Előzetes árajánlat

A személyes felmérést megelőzően kerülhet rá sor. Természetesen a telefonon történő közlésen túl szükségünk van akár e-mailben, akár Messenger üzenetben küldött képre, pontos méretekre, valamint a végleges elképzelés felvázolására.

- Kiszállás és helyszíni felmérés

Amennyiben az előzetes árajánlatunk átment a rostán, mindenképpen szükséges egy előre egyeztetett személyes találkozó. Az Ügyfélen túl a bútor leendő környezetének megismerése is fontos számunkra. Ezek alapján tudunk többek között bútorszövetet is ajánlani, egyedi bútor gyártása esetén felvesszük a pontos méreteket.

- Kiszállási díjak
  • Pápán és vonzáskörzetében 10.000-, forint,
  • 50 km-en belül 20.000-, forint,
  • 50 km-en túl megegyezés szerint.

Megrendelés esetén a végösszegből levonásra kerülnek a korábban kiszámlázott kiszállási díjak.

- Szerződéskötés és előleg

Minden elhatározott megrendelés esetén szerződéskötésre kerül, amely által mind a Megrendelő, mind Cégünk írásban lefektetett keretek között kezdheti meg a közös munkát.

Az előlegszámla kiállítására a kölcsönös kötelezettségvállalás miatt van szükség.

- Kiszállítás

A kiszállítás megrendelésenként változó, melyet a szerződésben egyértelműen meghatározunk. Van lehetőség egyéni elszállításra üzemünkből, szállításra specializálódott cég megbízására.

A bútordarab elkészülte után hosszabb tárolásra, raktározásra nincsen lehetőség. Ellenkező esetben további költségek merülhetnek fel.

- Fizetés

Számla alapján kerül sor az elkészült bútordarab kifizetésére. A számla végösszegéből levonásra került az előleg, valamint a kiszállás költsége. A végösszeget átutalással vagy készpénzzel tudják ügyfeleink rendezni.

GARANCIAVÁLLALÁS

Rendeltetésszerű használat esetén 12 hónap garanciát vállalunk minden nálunk felújított vagy készített bútorra.

- A rendeltetésszerű használat

Rendeltetésszerű használat során nem kerül sor a tárgy aránytalanul gyors, minőségi- vagy állapotromlására.

Példák a nem rendeltetésszerű használatra:

  • állati eredetű rongálódás,
  • hőhatás által keletkezett sérülés,
  • szúró, vágó eszköz okozta károsodás,
  • többletterhelés miatti anyagszakadás, törés,
  • emberi magatartás okozta egyéb bútor- vagy szöveti trauma.